Az Európai Unió (EU) következő ötéves stratégiája és a személyi kérdések ügyében is olyan döntéseket kell hozni, hogy az EU az eddigi sikertelenség helyett a siker irányába haladjon – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Keresztény kultúra
Gulyás Gergely a stratégiát illetően kiemelte: Magyarország világossá tette, hogy a tagállami gazdaságpolitikának komoly teret kell hagyni, továbbá az EU-nak egyértelműen ki kell mondania, hogy van egy meghatározó kultúra, a keresztény kultúra. Fontos, hogy az EU védje meg az üldözött keresztény közösségeket, és Magyarország e tekintetben is próbál példamutató tevékenységet folytatni – tette hozzá.
Közölte: az is lényeges, hogy az EU a következő ötéves időszakban nyissa meg a nyugat-balkáni országok előtt a csatlakozás perspektíváját, mert több ország sokat tett azért, hogy az uniós csatlakozási tárgyalások előbbre haladjanak, de úgy tűnik, az EU nem áll készen új tagállamok felvételére.
A visegrádi négyek már egyeztettek
A miniszter kitért arra, hogy a klímastratégia is az EU-csúcs napirendjén lesz, és Magyarország példamutató eredményeket tud felmutatni. Ezen a területen is közös álláspontot alakítanak ki a visegrádi országok (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia), erről a mai csúcs előtt egyeztetnek a kormányfők – tette hozzá.
Megjegyezte: ma a párizsi klímacélok teljesítése is lehetetlen atomenergia nélkül. A személyi kérdésekkel kapcsolatban hangsúlyozta: a visegrádi országok egyeztettek és közös álláspontot képviselnek a csütörtökön kezdődő uniós csúcson. Valamennyi visegrádi ország egyetért abban, hogy nem támogatják a Spiztenkandidat-(csúcsjelölti) rendszert, valamint nem támogatják Manfred Weber megválasztását az Európai Bizottság élére – közölte.
Csúcsjelölti rendszer
A miniszter szerint a Spiztenkandidat-rendszer ellentétes a lisszaboni szerződéssel és a közösségi joggal, téves átengedni a pártcsaládoknak ezt a fontos döntést. Manfred Weber pedig világossá tette, hogy nem tart igényt annak a pártnak a támogatására, amelynek a legnagyobb bizalmat szavazták meg a magyarok az európai parlamenti (EP-) választáson – emlékeztetett. Hozzátette: egyébként is olyan vezetőkre van szükség, akik egyetlen tagállamot sem támadtak meg az elmúlt években.